Térkő szegély lerakása, szerepe, méretei

Térkő szegély típusok, méretek, színek, lerakási útmutatóval

Sokszor találkozni azzal, hogy egy kerttulajdonos nem szeretne szegélyt rakni a burkolat szélére, mert nem illik az általa megálmodott vizuális látványvilágba. Az is előfordul, hogy egyszerűen csak megtöri a térkövek nyújtotta szimmetriát és egyensúlyt.

Mit lehet tenni ilyen esetekben, mikor számít nélkülözhetetlennek a szegélykő és hogyan történik a térkő szegély lerakása?

Az alábbi útmutatóban minden kérdésre választ adunk — a szegélykő szerepétől kezdve a szegély méreteken át egészen a legminőségibb termékekig.

Miért olyan hasznos a térkő szegély?

Az olyan burkolati elemek, mint a teraszlapok vagy a térkövek, sok esetben akár önmagukban is elég stabilak lehetnek ahhoz, hogy lerakásuk után ne mozduljanak el a helyükről. Már amennyiben a kivitelezés megfelelően, nagy szakértelemmel valósult meg.

Ez főleg akkor igaz, ha:

  • Sosem kerül fagypont alá a hőmérséklet
  • Semmiféle terhelést nem kap a térkő felület
  • A térkő lerakás stabil mintázatban (pl.: halszálka kötésben) történik

Egy-egy feltétel még akár teljesülhetne is, azonban arra igen csekély az esély, hogy mindhárom bekövetkezzen, és ez tartósan így is maradjon.

Mindez különösen igaz akkor, ha a burkolat laza talajra kerül lerakásra, például homokra.

Éppen ezért nem érdemes abban gondolkodni, hogy a térkő burkolatot szegélyek nélkül rakjuk le, hiszen annak előbb-utóbb szétcsúszás lesz az eredménye.

A térkövek egyik legnagyobb előnyét pontosan az jelenti, hogy nem csak szépek, hanem hasznosak is.  Tökéletes felületet képesek nyújtani a kocsibejáróknak, a kerti utaknak vagy a teraszoknak, lépcsőknek.

Emellett más gyakorlati funkcióval is rendelkeznek — többek között például segíthetnek a víz elvezetésében. Másik nagy előnyük a különböző terek és felületek elválasztásában rejlik.

Szegélykő méretek

Ahhoz, hogy a szegélykő megfelelően el tudja látni funkcióját, a burkolattal egy szintbe kell kerülnie.

Ez azonban sok esetben nem elég, hiszen ha a burkolatot körülölelő terület magasabban van, mint maga a térkő.  Ebben az esetben a szegélykövek feladata lesz az, hogy megakadályozzák a föld, a mulcs vagy az egyéb, a földet takaró anyagok lemosódását.

A szegélykő méreteket emellett az alapján is érdemes mérlegelni, hogy pontosan milyen íveket szeretnénk kirajzolni.

A térkő szegély méreteknél alapszabály, hogy amennyiben íves, szabálytalan formákat szeretnénk kialakítani, akkor rövidebb térkő szegélyekkel érdemes dolgoznunk. Míg az egyenesebb, szabályosabb formákhoz tökéletesen alkalmasak lehetnek a hosszabb szegélykövek is.

De miként történik a térkő szegély lerakása?

Kerti szegély ötletek

Ahhoz, hogy a térkő burkolat évekig vagy akár évtizedekig is a helyén maradjon, megfelelő kivitelezésre van szükség.

Emellett azonban az is rendkívül fontos, hogy maguk a szegélykövek milyen minőségűek, hogyan festenek és mennyire bírják az időjárás — vagy az egyéb környezeti tényezők — viszontagságait.

Érdemes megtekinteni a kerti szegély ötletekről írt cikkünket, ahol rengeteg tippet adunk arra vonatkozóan, hogy milyen termékeket, színeket vagy formákat érdemes választani.

Amennyiben pedig egy megbízható, minőségi márkát keres, nézzen körül a Frühwald széles szegély választékában, ahol szinte mindent megtalálhat — a járdaszegélyektől kezdve az útszegélyeken át egészen a fűnyírószegélyig.