Sokszor találkozni azzal, hogy egy kerttulajdonos nem szeretne szegélyt rakni a burkolat szélére, mert nem illik az általa megálmodott vizuális látványvilágba. Az is előfordul, hogy egyszerűen csak megtöri a térkövek nyújtotta szimmetriát és egyensúlyt.
Mit lehet tenni ilyen esetekben, mikor számít nélkülözhetetlennek a szegélykő és hogyan történik a térkő szegély lerakása?
Az alábbi útmutatóban minden kérdésre választ adunk — a szegélykő szerepétől kezdve a szegély méreteken át egészen a legminőségibb termékekig.
Miért olyan hasznos a térkő szegély?
Az olyan burkolati elemek, mint a teraszlapok vagy a térkövek, sok esetben akár önmagukban is elég stabilak lehetnek ahhoz, hogy lerakásuk után ne mozduljanak el a helyükről. Már amennyiben a kivitelezés megfelelően, nagy szakértelemmel valósult meg.
Egy-egy feltétel még akár teljesülhetne is, azonban arra igen csekély az esély, hogy mindhárom bekövetkezzen, és ez tartósan így is maradjon.
Mindez különösen igaz akkor, ha a burkolat laza talajra kerül lerakásra, például homokra.
Éppen ezért nem érdemes abban gondolkodni, hogy a térkő burkolatot szegélyek nélkül rakjuk le, hiszen annak előbb-utóbb szétcsúszás lesz az eredménye.
A térkövek egyik legnagyobb előnyét pontosan az jelenti, hogy nem csak szépek, hanem hasznosak is. Tökéletes felületet képesek nyújtani a kocsibejáróknak, a kerti utaknak vagy a teraszoknak, lépcsőknek.
Emellett más gyakorlati funkcióval is rendelkeznek — többek között például segíthetnek a víz elvezetésében. Másik nagy előnyük a különböző terek és felületek elválasztásában rejlik.
Szegélykő méretek
Ahhoz, hogy a szegélykő megfelelően el tudja látni funkcióját, a burkolattal egy szintbe kell kerülnie.
Ez azonban sok esetben nem elég, hiszen ha a burkolatot körülölelő terület magasabban van, mint maga a térkő. Ebben az esetben a szegélykövek feladata lesz az, hogy megakadályozzák a föld, a mulcs vagy az egyéb, a földet takaró anyagok lemosódását.
A szegélykő méreteket emellett az alapján is érdemes mérlegelni, hogy pontosan milyen íveket szeretnénk kirajzolni.
A térkő szegély méreteknél alapszabály, hogy amennyiben íves, szabálytalan formákat szeretnénk kialakítani, akkor rövidebb térkő szegélyekkel érdemes dolgoznunk. Míg az egyenesebb, szabályosabb formákhoz tökéletesen alkalmasak lehetnek a hosszabb szegélykövek is.
De miként történik a térkő szegély lerakása?
Kerti szegély ötletek
Ahhoz, hogy a térkő burkolat évekig vagy akár évtizedekig is a helyén maradjon, megfelelő kivitelezésre van szükség.
Emellett azonban az is rendkívül fontos, hogy maguk a szegélykövek milyen minőségűek, hogyan festenek és mennyire bírják az időjárás — vagy az egyéb környezeti tényezők — viszontagságait.
Érdemes megtekinteni a kerti szegély ötletekről írt cikkünket, ahol rengeteg tippet adunk arra vonatkozóan, hogy milyen termékeket, színeket vagy formákat érdemes választani.
Amennyiben pedig egy megbízható, minőségi márkát keres, nézzen körül a Frühwald széles szegély választékában, ahol szinte mindent megtalálhat — a járdaszegélyektől kezdve az útszegélyeken át egészen a fűnyírószegélyig.